2024.05.05. 15:13
Környezettudatosságra irányították a figyelmet a mátranováki iskolában
A környezetvédelem és az újrahasznosítás köré szerveződtek a Fenntarthatósági hét programjai a mátranováki iskolában a napokban. Az országos kezdeményezést 2016 óta szervezik meg, azzal a céllal, hogy a diákok szórakoztató, érdekes módon ismerkedjenek meg a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseivel.
– Az egészséges életmódra és a környezettudatosságra való nevelés szerepel intézményünk programjában, ökoiskolaként nagy szerepet kapnak ezek a kérdések iskolánk életében. Éppen ezért már évek óta kapcsolódunk a fenti programhoz
– fogalmazott Juhász Gáborné, az intézmény igazgatója.
Mint mondta, annak keretében az elmúlt napokban sok izgalmas feladatot oldottak meg, érdekes előadást hallgattak a diákok. Rajzpályázatot hirdettek ebből az alkalomból, teszteket töltöttek, kvízjátékokat játszottak, ismeretterjesztő filmeket néztek és a tanulók játékos formában bővítették ismereteiket az élővilággal kapcsolatban. A hét folyamán magaságyások is készültek, amibe a diákok különféle magokat és virághagymákat ültettek.
– Idén is nagy sikere volt az „öko-matának”. Ebbe a szerkezetbe a feladtok sikeres teljesítéséért kapott diókat bedobva, különböző ajándékokat kaptak a gyerekek. A programsorozat utolsó állomásán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa tartott érdekes előadást olyan állatokról – békák, hüllők, bogarak – amelyektől sokan viszolyognak.